top of page

Az előző menüpontban bemutattuk a javasolt kezdő fejlesztési fát, itt egy kicsit továbbmegyünk előre. 

Sokan elrontják azzal, hogy szinte minden megszerzett karaktert fejleszteni akarnak. Ez egyrészt túl sok erőforrásunkba kerül, másrészt pazarlás, mert nem lesz mindenkire szükségünk, harmadrészt később ki fog ütközni a hiba az olyan játékokon, mint pl. a Grand Arena, ahol az állományunk első x számú karakterének összereje számít az ellenfeleink összeállításánál (ezt a szerver sorsolja), és bizony csúnyán kikaphatunk, ha nekünk egy nagyon szétterült fejlesztésű állományunk van, sok közepesen erős karakterrel, míg az ellenfeleinknek összpontosított (tehát az első 4, 5, 6 csapatra fókuszált) karakterei vannak. 
Összpontosítsunk tehát elsősorban a frakciókra, hogy minél előbb legyen legalább 1 db:
- Főnix
- Empire
- Rebel
- Jedi
- Scoundrel 
csapatunk, mert ezekkel már nagyon sok játékelem játszható. 
- A Főnixet
már említettük mi mindenre jó
- Az Empire egy nagyon jó aréna csapat szinte mindenki ellen. Szükség van rájuk R2 kiváltásához is. Szükségesek a Territory Battles (TB) játékban. Nagyon jó támadó Grand Arena és Territory Wars (TW) csapat.
- A Rebelek nagyon gyorsak, jók a hajóik, és kiváltható velük az Uralkodó (ha nincs Főnixünk, ők is jók erre). Játszható velük a Territory Battles több pályája. Hasznos támadók Raid-eken, TW-n. 
- A Jedi csapatok nagyon jó védekezők és gyógyítók, hasznosak szinte minden játéktípusban, Raideken, TW, TB, stb.
- A Scoundrel csapat elsősorban credit és training droid szerzésre jó (amikor van ilyen event), a játék elején, de amúgy is nagyon hasznosak minden játékelemben. Különösen a fejvadászokat ajánlott fejleszteni (ők is scoundrelek).

Vannak un. plug-and-play karakterek, akik szinte bármilyen csapatba betehetők, mert a képességeik alkalmasak mindenhol: ilyen pl. Thrawn admirális, Hermit Yoda, Wampa, Visas Marr, vagy akár Nest. 

Az újabb karakterek közül ki kell emelni Jedi Knight Revan-t, Darth Revan-t, Csubakkát, 3PO-t, valamint Padmé-t . Ezen fő karakterek és aktiválásukhoz szükséges fejlesztési ábrát mutatja a lenti fejlesztési ábra. Érdekes módon a fejlesztők elkövették azt a hibát, hogy pl. Jedi Revan semmilyen összhangban nincs az aktiválásához szükséges LS Old Republic karakterekkel, ellenben a jedikkel nagyon is jól működik együtt: jelenleg a legjobb összeállítás: Jedi Revan, GM Yoda, Jolie, Bastila, és General Kenobi. Darth Revan szintén semmilyen szinergiával nem rendelkezik az őt kiváltani tudó DS Old Republic karakterekkel, annál inkább a Sith Empire frakcióval, az ő legjobb csapata jelenleg: Bastilla (Fallen), Sith Trooper, HK-47 és Malak. Padmé legjobban a Galactic Republic karakterekkel együtt jó, különösen General Kenobi, Ahsoka és Jedi Knight Anakin társaságában, Csubakka a klasszikus Luke, Han és R2 csapattal van nagyon jó összhangban, 3PO viszont sokakkal: Rebel, Resistance, Galactic Republic, Ewok frakciók. 

 

Mivel az alábbi ábra nem túl jól olvasható, ezért itt egy felsorolás is, hogy melyik fő karakterekhez melyik karakterekre van szükség az aktiválásukhoz:

Legendary karakterek:

  • Emperor Palpatine: 5 minimum 5* Rebel (legjobb választás: Phoenix (Főnix)

  • Thrawn admirális: 5 minimum 5* Főnix

  • R2-D2: 5 minimum 5* Empire (legkönnyebb út: Emperor, Thrawn, Darth Vader, Tarkin, Tie Pilot)

  • Grandmaster Yoda: 5 min. 5* Jedi (legjobb választás: Kanan, Ezra (a Főnnixből), Old Ben, Bastila, Jolie)

  • Padmé Amidala: 5 min. 5 csillagos szeparatista (legjobb választás: General Grievous, Asajj Ventress, B2 Battle Droid, Count Dokku, IG-100 Magnaguard)

  • Chewbacca: 5 min. 5*-os Bounty Hunter (lehetőleg: Bossk, Boba Fett, Dengar, Ig-88, Cad Bane)

  • BB8: 5 min. 5* First Order (lehetőleg: Kylo Ren, Kylo Ren (Unmasked), Executioner, Officer, First Order Stormtrooper)

  • 3PO: min. 5* ewokok

 

Hero karakterek (itt nincs választási lehetőség, ezek kötöttek):

  • Commander Luke Skywalker: 7* Old Ben, R2-D2, Princess Leia, Stormtrooper Han, Farmboy Luke

  • Rey (Jedi Training): 7*-os BB8, Rey (Scavenger), Finn, Veteran Han Solo, Veteran Chewbacca 

  • Jedi Knight Revan: Bastila Shan, Jolie Bindo, Zalbaar, Mission Vao, T3-M4

  • Darht Revan: Bastilla (fallen), Canderous, Carth Onasi, Hk-47, Juhani

  • Darth Malak: Jedi Knight Revan + 4 LS Old Republic karakter és Darht Revan + 4 DS Old Republic karakterkell hozzá, mindegyik legalább 17500 power-el rendelkezzen.

 

1m5cas07lyv21.png
farming-roadmap-20191008.png
bottom of page